fbpx

Vidékfejlesztés a mezőgazdaságon kívül

Írta: Szerkesztőség - 2011 február 14.

Magyarországon a vidéki népesség a korábbi évtizedekben nagyrészt mezőgazdasági termelésre rendezkedett be. A rendszerváltás után azonban felgyorsult az a folyamat, hogy a vidéken élők nagy része már nem földművelésből és állattenyésztésből él, hanem más megélhetőségi lehetőséget keres.

Ennek köszönhetően napjainkra már sok olyan vállalkozás található vidéken, amelyek a helyi lakosság ellátására (kisbolt, autószerelő műhely, fodrászat), turizmusra (vendéglő, magánszálláshely, strand), vagy ipari termelésre rendezkedett be.

A vidék lakosságot megtartó erejét azonban csak folyamatos fejlesztésekkel lehet növelni. E havi cikkünkben olyan pályázati forrásokat szeretnénk röviden bemutatni, amelyek a fenti célok megvalósulását szolgálják.

Gazdaságfejlesztési Operatív Program – Mikro- és kisvállalkozások technológia fejlesztése

A pályázati kiírás keretében támogatható tevékenységek az alábbiak:

1. Technológiai fejlesztést eredményező beruházások, az alábbiak szerint:

– új eszköz beszerzése vagy

– olyan használt eszköz beszerzése, amely esetében a pályázó igazolni tudja, hogy a használt eszköz 3 évnél nem régebbi (azaz az eszköz gyártási éve nem lehet korábbi, mint a pályázat benyújtását megelőző harmadik év, és az eladó az eszköz beszerzéséhez nem vett igénybe a projektet megelőzően hazai vagy európai uniós támogatást).

2. Információs technológia-fejlesztés:

– hardver,

– szoftver

3. Domain név regisztráció és a hozzá tartozó webtárhely egyszeri díja

4. A domain név regisztrációhoz kapcsolódó honlap készítés

5. Minőség-, környezet- és egyéb irányítási, vezetési, hitelesítési rendszerek, szabványok bevezetése és tanúsíttatása.

A fejlesztés megvalósulásának helyszíne a pályázó bejegyzett magyarországi székhelye, telephelye vagy fióktelepe lehet. A megvalósulási helynek a pályázat benyújtásáig kell bejegyzésre kerülnie.

Felhívjuk figyelmüket, hogy mikrovállalkozások esetében kizárólag olyan településeken támogatható a fejlesztés, amelyek népsűrűsége nagyobb, mint 100 fő/km2, vagy állandó népessége meghaladja az 5.000 főt. (A mikrovállalkozás olyan vállalkozás, amely 10-nél kevesebb személyt foglalkoztat, és amelynek éves árbevétele és/vagy éves mérlegfő összegének értéke nem haladja meg a 2 millió eurót.)

Információink szerint a jogosult vállalkozások számának bővítése és a pályázati feltételek egyszerűsítése várható, így akár 5.000 fő alatti települések mikrovállalkozásai is pályázhatnak!

Nem nyújtható támogatás azon pályázó részére, aki vagy amely fejlesztési igénye mezőgazdasági termékek termelésével kapcsolatos beruházásokra irányul.

A támogatás intenzitás 30-50% között alakulhat, függően a vállalkozás típusától és a megvalósítási helytől. A támogatás mértéke minimum 1 millió Ft, maximum 20 millió Ft.

A pályázatokat folyamatosan fogadja a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség. A rendelkezésre álló keret 10 milliárd Ft, erre a mai napig közel 8,5 milliárd Ft igény érkezett. A kérelmeket addig lehet benyújtani, míg a forrásösszeg ki nem merül, de legkésőbb 2010.12.31-én a pályázat lezárul.

Új Magyarország Vidékfejlesztési Program – Mikro vállalkozások fejlesztése

A támogatási konstrukció 2008 őszén nyílt meg elsőként az ÚMVP III. tengelyének keretein belül. Azóta egy újabb kiírás is volt 2009 végén. Idén őszre, de legkésőbb jövő év elejére várjuk az újabb támogatási kérelem beadási lehetőséget.

Lehetőség van a kiírás keretein belül eszközbeszerzés, építési munkák, infrastruktúra fejlesztési beruházások, minőségbiztosítási és környezetirányítási rendszer, szabvány bevezetésének támogatására.

A jogcím keretein belül a korábbi években ügyfeleink támogatást nyertek el többek között gazdabolt felújítására, autószerelő műhely fejlesztésére, élelmiszerbolt korszerűsítésére, gyártóüzem kialakításra.

Az előzőekben ismertetett pályázati kiírással szemben, ezen támogatás keretein belül kizárólag olyan településeken tevékenykedő mikrovállalkozások igényelhetnek forrást, amelyek népsűrűsége nem nagyobb, mint 100 fő/km2, vagy állandó népessége nem haladja meg az 5.000 főt. A támogatás intenzitása 60-65 % között alakulhat.

Új Magyarország Vidékfejlesztési Program – Turisztikai tevékenységek ösztönzése

Az előző kiíráshoz hasonlóan ez a támogatási lehetőség is az ÚMVP III. tengelyéből támogatott és „megélt” már két pályázati kiírást. Eddig népszerű intézkedésnek bizonyult, a támogatásoknak köszönhetően vendégházak, falusi szálláshelyek, horgásztavak, kerékpáros pihenőhelyek, lovardák épülnek és újulnak meg vidéki településeken.

A támogatás intenzitása itt is 60-65% között alakul, az új kiírást a mikrovállalkozások fejlesztése jogcímmel egy időben várjuk.

Reméljük sikerült felkeltenünk érdeklődésüket a pályázati lehetőségek iránt. Amennyiben kíváncsiak a részletekre, kérjük, keressék pályázati csoportunk munkatársait a [email protected] e-mail címen, vagy a 06-96/213-788-as telefonszámon.

Nagy Balázs
Euro-Öko Farm Csoport
Univer-Penta Társaság

Cikksorozatunk az Euro-Öko Farm Csoport támogatásával készült.