fbpx

A mezőgazdaságot érintő új ágazati jogszabályváltozások

Írta: Szerkesztőség - 2020 december 20.

Cél az ágazatok versenyképességének javítása, az átláthatóság, a biztos és nyugodt körülmények közötti működés, az ágazatok szereplői sikerének biztosítása.

 

Az ökológiai sokszínűség

A halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló törvény módosítása széles társadalmi elfogadottságon nyugszik. A változás biztosítja a horgásztársadalom biztonságos és nyugodt körülmények között történő működését. A törvény arra is garanciát jelent, hogy az érintettek teljesíthetik rekreációs igényüket, valamint a halgazdálkodási elvárásokat, amelyek az ökológiai sokszínűség fenntartásához és a természet megóvásához szükségesek.

 

A kutak láthatóvá tétele, a vizek mérhetővé válása

A vízgazdálkodásról szóló törvény módosításának célja az ellenőrizhetőség és a kontrolálhatóság. A jelenlegi rendszer miatt mintegy százezer illegális kút létesült Magyarországon, amelyek nagyrészt nincsenek nyilvántartva és nehezen lehetett az ellenőrzésüket is megvalósítani. Közös cél a felelős vízgazdálkodás megvalósítása. A kutak láthatóvá, a belőlük kinyert víz pedig mérhetővé válik a monitoring rendszernek köszönhetően. Magyarország öntözési stratégiája a felszíni vizek felhasználására irányul. Hazánkba kevesebb víz érkezik be, mint amennyit kibocsát, tehát van egy olyan erkölcsi alapunk, amire építkezni kell. Az új törvény biztosítja azt is, hogy a termelők jó teljesítménye és a környezet védelme is biztosított legyen.

 

vörösbor
Villányi vörös a Kopár Dűlőről (Fotó: Barna Bence)

 

Digitalizáció a szőlészetben és borászatban

A szőlészetre és borászatra vonatkozó új jogszabálytervezettel elérhető, egyik fő cél az ágazat versenyképességének növelése. Az előírások ugyanis a tisztességes versenyt erősítik, a visszaélések lehetőségét pedig szűkítik. Az adminisztráció egyszerűsítésével és az online pincekönyv bevezetésével naprakész információkhoz lehet majd hozzájutni, valamint a hatósági bizonyítványok is átláthatóbbá válnak. A törvény az egész magyar borágazatot lefedi, éppen ezért a tokaji eredetvédelemmel kapcsolatban is csak olyan elvárások fogalmazódhatnak meg, amelyek az érintett borászok közös álláspontját tükrözik. Fontos cél, hogy az ágazat szereplői sikeresek legyenek és minél több tételt tudjanak értékesíteni a hazai – és a nemzetközi piacon egyaránt. Így lehet nemzetközi szinten is sikeres a magyar bor.

 

 

Forrás: AM Sajtóiroda (Nagy István miniszter parlamenti felszólalása)