lehetőség

A vágóasztal szállítókocsival történő vontatása garantálja a gyors, közlekedésbiztonsági szempontból is ideális vonulást, kevesebb félreállással.
A Macrophomina phaseolina a világon szinte mindenhol előforduló, rendkívül polifág gomba: több mint 500 növényfajt károsít, nagy jelentősége van a trópusi és szubtrópusi területeken is
Az észszerű gazdálkodás legfontosabb követelményei, azon berendezések használata, melyek lehetővé teszik az optimálisan szükséges, de ennél nem több befektetést a talajművelésben.
A kertészeti ágazatok súlya meghatározó a hazai agráriumban: kibocsátásuk tavaly meghaladta a 356 milliárd forintot
A mezőgazdaság átalakulása itthon is megkezdődött
Már tavasz elejére eltűnhet a magyar termelésű burgonya a hazai boltokból, vagyis őszig már az importot fogjuk enni. A szomorú kilátások mögött az ágazat szakadatlan hanyatlása áll.
A NAK az AGRYA-val közösen együttműködve rendezvénysorozatot szervezett február elején. Ennek egyik kiemelt témája az induló fiatal gazda pályázat és annak szankciómentes megvalósítása volt.
Várják azon a startupok, egyetemi és főiskolai hallgatók, valamint pályakezdők jelentkezését, akik új lendületet vinnének a hazai agrárszektor működésébe.
Ha nem is kötelező, pozíciónkat erősítheti a minőségi bizonyítvány
A gazdasági haszon mellett jelentős ökológiai előnyökkel is járna a magyarországi haltenyésztés fejlesztése.
Hazánk agrár-ipari ország jellegéből adódóan a vasúti szállítás komoly szerepet töltött és tölt be az agrárlogisztikában
17 milliárd forint az éves keret a 2020-2030 közötti időszakban.
AGROmashEXPO és AgrárgépShow a HUNGEXPO-n
Az iskolakert nyitottságra, türelemre, felelősségvállalásra, öngondoskodásra nevel, felkelti az igényt az egészséges táplálék iránt.
Hazánk szántóföldjeinek nem minden egyes hektárja alkalmas a kukoricatermesztésre, egy szárazabb időszakban, csak igen gyenge termésátlagot adnak.
Akiknek munkakörük és küldetésük a kulturált pálinkafogyasztás: Szöllősi Edit a magyar pálinkakultúráról
A gázolajkút költséghatékony, időt és pénzt takaríthatunk meg.
Folytatódik a Nagy István agrárminiszter által 2018 júniusában meghirdetett Gödöllői Program, aminek legfőbb célja a hazai agrárszakképzés, kutatást és felsőoktatás megújítása.
A termelői csoportokba tömörülés nyújthat egyedül biztosítékot a gazdálkodók hosszú távú fennmaradására.