fbpx

Nyugodjunk már le – javasolja Európa az USA-nak

Írta: Kohout Zoltán - 2021 január 27.

Az EU a józanabb, új USA-elnökben bízik, hátha ő képes lesz felfüggeszteni az abszurd vitát.

 

usa

 

Úgy kezdte, hogy visszaütött

Lassan másfél éve tart a kereskedelmi viszálykodás az USA és az EU között. A sajtó sokat, bár keserűen viccelődik azon, ki is kezdte a konfliktust. Tény, hogy az USA csaknem 7 milliárd dollárnyi európai exporttermékre vetett ki vámot, kvázi büntetésül azután, hogy az európai Airbus repülőgép-óriáscég jogellenes támogatásokban részesült. Erre válaszul tavaly az EU vezetett be mintegy 4 milliárd dollárnyi vámot USA-termékek köreire (köztük homlokrakodókra). Ebben szintén a WTO állásfoglalása volt iránymutató, ami szerint az amerikai Boeing repülőgép-társaság kapott illegális állami támogatásokat. A vita miatt a mezőgazdasági gépek kétirányú kereskedelme is komoly akadályoztatást szenved el, éppen akkor, amikor a világjárvány is korlátozza a forgalmazók lehetőségeit – írtuk meg nemrég. Ezért az európai Berendezésgyártók Szövetsége (AEM) már tavaly novemberben szorgalmazta, hogy az Európai Unió és az Egyesült Államok mielőbb tárgyalásos úton rendezzék a vámtarifa-vitát.

usa

 

Bidenben bíznak

Hogy ez a felszólítás nem érhette el a kívánt célt, arra utal, hogy Joe Biden január 20-i washingtoni beiktatásának napján már az európai törvényhozók is arra kérték az Európai Bizottságot: rendezze a kereskedelmi vitát. Az Európai Parlament mezőgazdasági bizottsága „közvetlen beavatkozást” kért a Bizottságtól. A békítési kísérlet alapjául szolgáló javaslat szerint hat hónapig visszaállítják a vámokat az amerikai piacra szánt európai termékekre, valamint az EU-ba behozott amerikai termékekre. Az EU egyébként sokkal inkább bízik Bidenben, és azt várja, hogy a demokrata elnök visszalép Trump keményvonalas kereskedelmi álláspontjától. Ami jót tenne az európai agrárgazdaságnak is.