fbpx

Állategészség: már benyújtható a kérelem!

Írta: Szerkesztőség - 2020 december 03.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Ügyfélprofil Rendszerén (ÜPR) keresztül már benyújthatják a 2021-es évre vonatkozó elektronikus jóváhagyási kérelmeiket a jogszabály szerinti állategészség-ügyi szolgáltatást igénybe vevő vállalkozások.

 

állategészség
Támogatás állategészségügyi szolgáltatóknak (Illusztráció: Horizont Média/archív)

 

Támogatás a megelőzésért

Az egyes állatbetegségek megelőzésével, leküzdésével kapcsolatos támogatások és a vonatkozó törvény célja az állatállományokat veszélyeztető egyes állatbetegségek felszámolása, figyelemmel kísérése, valamint a zoonózisok megelőzése. Az elmúlt évekhez hasonlóan a mikro-, kis- és középvállalkozások (az adószámmal rendelkező őstermelők is), vagy meghatalmazottaik már a tárgyévet megelőzően is beadhatják elektronikus kérelmeiket a Nébih Ügyfélprofil Rendszerén (ÜPR) keresztül. Mivel még az idei évre is nyújthatók be kérelmek, ezért a kérelmezők annak kitöltésénél fokozottan ügyeljenek a megfelelő vonatkozási év (2021) kiválasztására.
Fontos tudni továbbá, hogy – az elektronikus ügyintézési törvény értelmében – a vállalkozók, vállalkozások kizárólag elektronikus formában nyújthatják be kérelmeiket.

 

Érdemes ezt is tudni!

Az ÜPR Ügyfélkapun történő regisztráció és belépés után érhető el.
Az ÜPR használatával kapcsolatos kérdéseket az [email protected] elérhetőségen várják.
A jóváhagyási kérelem benyújtásához készült kézikönyv innen érhető el.
A kérelmek jóváhagyásának feltételeiről a megyei kormányhivatalok járási ügyfélszolgálatán tájékozódhatnak az érintettek. A kormányhivatalok elérhetőségei a http://www.kormanyhivatal.hu/hu honlapon találhatók.
A támogatás igénybevételének feltételei a Magyar Államkincstár közleményeiben olvashatók: https://www.mvh.allamkincstar.gov.hu/kozlemenyek.