fbpx

Tessék választani!

Írta: Kristóf Imre - 2019 június 17.

48 őszibúzafajta és 3 hibrid kalászosodását, valamint 34 repcehibrid becőképzését hasonlíthatták össze a gazdák a Halas és Környéke Gazdakör által szervezett őszibúza- és repcehibridek, -fajták bemutatóján.

Nagy számmal jelentek meg a gazdák a mostani fajtabemutatón is. Bőven van kínálat az új fajták, hibridek között. Mi a céljuk a fajtabemutatókkal?


Csanádi Lajos, a Halas és Környéke Gazdakör elnöke

Azért jönnek el az ilyen bemutatókra a gazdák, hogy a saját szemükkel lássák az új fajtákat, az új technológiákat, az új lehetőségeket, amelyeket érdemes megismerni, mert az új fajták általában többet teremnek, jobb minőségű termést adnak. Fontos, hogy itt a különböző nemesítőházak, cégek ígéretes növényei azonos körülmények között és technológia mellett mutatják meg, mire képesek, mert a tenyészidő végén ezeket a fajtákat egyenként fogjuk betakarítani, a termésüket lemérni, és végül a gazdákat tájékoztatni fogjuk arról, hogy melyik fajta mennyit termett – foglalta össze a rendezvény célját Csanádi Lajos, a Halas és Környéke Gazdakör elnöke.


Vánné Fülöp Teodóra, az UVR Mezőgazdasági Kft. ügyvezetője

A fajtabemutatónak az UVR Mezőgazdasági Kft. adott helyet tompai földterületén. Vánné Fülöp Teodóra, az UVR Mezőgazdasági Kft. ügyvezetője fontosnak tartja, hogy minden évben a fajtakísérleten látottak alapján választhassák ki termesztésre a növényeiket.

Ez a fajtabemutató nekünk egy útmutató, hogy a saját területeinken milyen fajtákat használjunk, a növények milyen tulajdonságokat tudnak megmutatni magukból, és más gazdáknak is meg szeretnénk mutatni, hogy választani tudjanak, nekik melyik fajta lenne a legmegfelelőbb a saját területeiken is.

Van tapasztalatuk, érdemes a fajták között válogatni?

– Igen, érdemes a fajták között válogatni. Eddig minden évben csináltunk kisebbfajta fajtakísérleteket, azok tapasztalatai alapján már nagy táblákban is termesztjük a legígéretesebb növényeket. De természetesen minden évben egy kicsit mást hozunk be, egy kicsit újítunk, ez nem csak termesztéstechnológiában, hanem fajtában is megmutatkozik.


Gáspár Ferenc, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Bács-Kiskun Megyei elnöke

Mi a tapasztalata, a megyében mire számíthatnak a termelők a búzával és a repcével?

Ha az idei évet tekintjük, a búza elég gyenge terméseredményeket fog mutatni, vagy legalább is egyelőre ez látszik, mert aszályos volt az ősz, a téli és a tavaszi csapadék is kevés volt, ami a búzákat nagyon megviselte. A jelenlegi felmérések alapján 3 és 4 millió tőszám átlagos a megyében, búzában hektáronként, ez gyakorlatilag 4 tonna alatti termésátlagot mutat. Minőségben nem lesz probléma, viszont mennyiségben egy nagyon gyenge évünk lesz.

A repcénél jobb a helyzet?

– A repcére egy kicsit jobban rájárt az időjárás, ez a május eleji csapadék a becőképződés, szemképződés idején még időben jött a növényeknek. Repcéből szép terméseredményeket várunk, a repce az a növényünk, ami egy jó váltónövénye lesz a napraforgónak. Ha a repce egy kicsit nagyobb terméseredménnyel termeszthető a megyében, egy kicsit magasabb felvásárlási árral jövedelmezőbb lehet, ezért szerintem a jövő növénye a repce.