Idén is színvonalas programokkal készülnek a szervezők a Bábolnai Gazdanapokra!

Borítókép

Idén szeptember 5. és 8. között, az OMÉK társrendezvényeként tartják meg a 32. Bábolnai Gazdanapokat, amelyre minden eddiginél sokszínűbb szakmai programokkal készülnek a szervezők – hangzott el az esemény beharangozó sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért felelős államtitkára kiemelte: a 32. Bábolnai Gazdanapok azt a tudásintenzív, jövőbemutató, fenntartható mezőgazdaságot szolgálja, amelyet mindannyian célul tűztünk ki magunk elé, és segít a fiatalok felé való nyitásban is.

- A Bábolnai Gazdanapok, amely több mint három évtizedes múltra tekint vissza, mindig is az agrárium kiemelkedő ünnepe és eseménye, amely a magyar gazdálkodók számára egyszerre hagyomány és érték. Szeptember 5. és 8. között a 21. század technológiáját mutatja meg valamennyi magyar gazdálkodó számára. Az idei OMÉK az üzleti szerep erősítéséről, az innovációról és a fiatalok megszólításáról szól. A Bábolnai Gazdanapok az OMÉK társrendezvénye, ami újdonság, és ezt a státuszt az állattenyésztés tekintetében Hódmezővásárhely, a mezőgazdasági gépbemutatók tekintetében pedig Bábolna vívta ki.

„Közelebb a szakmához, nagyobb teret nyújtva annak a törekvésnek, hogy az elmélet és a gyakorlat találkozzon” – hangsúlyozta. Mint mondta, Bábolna a mezőgazdasági gépek kiállításában óriási hagyományokkal rendelkezik. A gépeket működés közben úttörő jelleggel Magyarországon először itt állították ki, ami azóta is hatalmas érték a mezőgazdasági termelők számára - mondta az államtitkár.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke kiemelte: Bábolnán egy komoly tradícióval és szakmai presztízzsel rendelkező eseményt rendeznek, és a kamara sem hiányozhat egyetlen olyan eseményről sem, ahol a gazdálkodók vannak a fókuszban. Mint kifejtette, a NAK saját standdal jelenik meg Bábolnán. Úgy vélte a Bábolnai Gazdanapok átfogó képet ad az agrárgazdaság aktualitásairól, legyen szó akár a gépkínálatról, akár a növényvédő szerekről, a vetőmagról, műtrágyáról. A kiállítás súlypontja tradicionálisan a mezőgazdasági gépekhez kapcsolódik, és már a mezőfalvi kiállítás is megmutatta, hogy van érdeklődés arra, hogy a gazdáknak működés közben mutassák be a gépeket.

Kifejtette: a mezőgazdaság az egyik leggyorsabban fejlődő ágazat, ami miatt folyamatos technológiai fejlesztésre van szükség, hogy tudjuk tartani a lépést a versenytársakkal. A kamara ezért üdvözli azt a kezdeményezést, miszerint az okos megoldások külön szerepet kapnak a kiállításon. „A kamaránál törekszünk arra, hogy a gazdálkodók minél több ilyen innovatív megoldással találkozzanak, hiszen ez jelenti a hosszú távú versenyképességet.”

„Az AM és az AMC azt a döntést hozta, hogy a fővárosi OMÉK fókuszába az élelmiszeripar, a nemzetközi kapcsolatok és a fiatalok kerülnek; ehhez fontosak az állattenyésztési és agrárgépészeti szakmai programok. Májusban a hódmezővásárhelyi gazdanapokat, szeptemberben pedig a Bábolnai Gazdanapokat tartották, tartják meg az OMÉK társrendezvényeként. Kiemelte, hogy Magyarországon 150-200 mezőgazdasági gépgyártással foglalkozó üzem működik, amelyek 8000, főként vidéken élő család megélhetéséhez járulnak hozzá.

Ezek az eszközök az exportpiacokon is versenyképesek, 80 százalékukat exportáljuk. Magyarországon a több mint 150 éves múltra visszatekintő gépgyártásunk sikeres fejlődésének eredményeként mára a 100 millió eurós éves átlagot is meghaladja az ágazat export-import egyenlege. Köszönhető ez többek között annak is, hogy az AM az ágazat fejlesztésére kiemelt figyelmet fordít. Elmondható, hogy tavaly 175 milliárd forint értékben vásároltak új mezőgazdasági gépeket a hazai gazdálkodók és mezőgazdasági vállalkozók, alkatrészekre pedig 49 milliárd forintot fordítottak” - mondta Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezető igazgatója.

- Az AMC által szervezett 79. OMÉK a magyar mezőgazdasági gépgyártás sikereinek, érdemeinek széles körű bemutatására összpontosít, míg a szakmai, értékesítési oldal szempontjából a Bábolnai Gazdanapokon lesz erős a kiállítók által felvonultatott mezőgazdasági gépkínálat – tette hozzá az ügyvezető igazgató.

Haál Gábor, a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok igazgatója a programokkal kapcsolatban elmondta: az elmúlt 32 év olyan alapot ad, amihez fel kell zárkózni, és ma is igyekeznek megőrizni a szakmai színvonalat és tartalmas programokat kínálni a szakmának, a közönségnek. Idén az OMÉK társrendezvénye lesz Bábolna, ami nagy megtiszteltetés számukra. A ménesbirtok a NAK mellett szorosan együttműködik a Gabonatermesztők Országos Szövetségével, a Mezőgépgyártók Országos Szövetségével, valamint a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségével. A gazdanapok idei mottója:

„Nemcsak ott voltam, részt is vettem”

Ennek érdekében a különböző szervezett programokon egy Bábolnai Gazdanapok útlevelet kap a látogató, amelybe pecséteket kell szerezni, amelyek majd kedvezményes vásárlási lehetőséget biztosítanak a kiállító cégeknél.

A kiállítás nyitónapján határon túli gazdákat hívnak és várnak a rendezvényre.

A fiatalok mezőgazdasági érdeklődését támogatva 11 olyan szakiskolát is meghívtak, ahol kiemelt gépészeti oktatás folyik. Szeptember 6-án, a szakiskolai napon az előzetes visszajelzések alapján 600-700 diákra számítanak. Számukra ingyenes a belépés, vezetett programot és traktortesztvezetést biztosítanak a fiataloknak.

Világszerte és persze hazánkban is egyre inkább teret nyernek a precíziós gazdálkodás módszerei. Ezek megismerése érdekében egy háromnapos SmartFarm konferenciát is szerveznek Bábolnán. A szakmai előadásokkal és látványos szabadföldi bemutatókkal összeállított program tematikája a növényvédelem, talajmenedzsment és a nedvességgazdálkodás lesz.

Lovak nélkül természetesen elképzelhetetlen ez a kiállítás, így a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok látványos lovas programmal készül ebben az évben is.

A rendezvényről bővebben: www.babolnaigazdanapok.hu

Tartalom közti banner a cikk végére
no