fbpx

EIMA 2018 – Válogatás Bologna díjazottjai és gépesítésfejlesztési újdonságai közül

Írta: Szerkesztőség - 2018 december 06.

2018. november 7-11-e között immár a 43. alkalommal rendezték meg a – biennális – bolognai EIMA-t, Európa idei legnagyobb Nemzetközi Mezőgazdasági és Kertészeti Gépkiállítását. Az összeállításban a kiállítás érdekesebb díjazott innovációi közül válogattunk.

A világ 150 országból, mintegy háromszázezer látogatója volt a Bolognában megrendezett EIMA-nak, az idei évben Európa legnagyobb mezőgazdasági gépkiállításának számító rendezvénynek. A felhasználói témák és a rendeltetés szerint szétválogatott 14 termékszektorban, öt tematikus szalonban (EIMA Components, EIMA Green, EIMA Energy, EIMA MiA és EIMA Idrotech) 49 ország, 1930 kiállítójának kínálata jelent meg a gépkiállítás sokszínű forgatagában.

Sok díjazott az újdonságok között

Az EIMA kiállítások főszervezője a FederUnacoma surl (Olasz Mezőgazdasági Gépgyártók Szövetsége), amely már 32. éve támogatja a kiállítás új termékeinek műszaki innovációs versenyét. Az idei szakmai kiállítás innovációs díjaira több mint 150 újdonsággal pályáztak, és ezek közül a szakmai zsűri 28 terméket kiemelkedő technikai innovációnak elismerve, az aranyéremnek megfelelő „Műszaki Innováció” kitüntető címmel, 45 figyelemreméltó műszaki alkotást – az ezüstéremmel felérő – „Elismerő Oklevél” odaítélésével díjazott. Ezeken belül – az „aranyosok” közül még külön kiemelten – 8 környezetvédő, környezetbarát innovációt a kék kokárdával („Blue Award 2018”) is jutalmaztak.

Érdekesebb műszaki fejlesztési nagydíjak

Hibrid üzemeltetést is lehetővé tevő kertészeti erőgép.

Az ültetvénytraktorok gyártója az olasz Antonio Carraro, a 105 LE teljesítményű Vigneto Largo TIIIB traktorbázisán alakította ki az Ibrido hibrid üzemű erőgépét, amely rendkívül innovatív, és jelenleg egyedülálló a kertészeti traktorok területén. Első pillantásra nehéz észrevenni a különbséget a hagyományos felépítésű és a hibrid traktor között: a jellemző méretek megegyeznek, a hajtásátvitel a Carraro 24+24 fokozatú szinkronizált, mechanikus erőátviteli rendszerére épül, amely megtartotta szerkezeti funkcióit, a kezelőszervek és a vezetőfülke felhasználói felülete szintén hagyományos kialakítású stb. A fejlesztés fő célkitűzése az volt, hogy lehetővé tegye a racionális felhasználást a működtetés különböző igényeinek megfelelően.

Carraro Ibrido tractor

Most az üzemeltető választhat: tisztán elektromos üzemmódban dolgozik (pl. üvegházakban, istállókban, zárt helyiségekben, vagy csak dízel üzemmódban közlekedik az úton), illetve a két motor teljes erejét hibrid üzemmódba integrálva használja ki (pl. vontatott szállítás vagy nagy nyomatékot is igénylő erőátvitel esetén). A kiválasztott műszaki megoldás lehetővé teszi a traktor fogyasztásának és károsanyag-kibocsátásának, valamint az erőgép karbantartási igényének jelentős csökkentését.

Argo Landini Rex 4

Landini Rex 4-120GT

John Deere ISOBUS TIM Guidance alkalmazás

SAME TIM rendszer szőlőültetvényben

Landini REX 4 Advanced Driving System fejlett üzemelés-vezérlés. Az ARGO Tractors SpA. vonalkódos Landini REX 4 traktora a vezetést megkönnyítő optimalizált vezérlésekkel, adatcserélő modulokkal és GPS helymeghatározó rendszerekkel is el van látva. Ez egy olyan technikai megoldás, amely rendszerint nyitott területeken működő traktorok számára van fenntartva és csökkenti a fáradtságot az üzemeltetője számára, aki közvetlenül a berendezés kezelésére összpontosíthat, növelve a vezetési biztonságot, különösen a nagyobb sebességű kombinált munkaműveletek során. Ezen kívül a készülék funkciói egyetlen terminálon keresztül minden körülmény között kezelhetők, mivel a monitor az alkalmazott funkcióknak megfelelően újrakonfigurálódik.

ISOBUS TIM (Tractor Implement Management) Guidance rendszer. A John Deere Italiana srl. által kifejlesztett megoldás lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy az alkalmazott munkagép, a saját érzékelő rendszere és fedélzeti számítógépe segítségével az őt üzemeltető traktor funkcióit folyamatos vezérelje. A gépkapcsolat önműködően mindig saját terhelhetőségének felső határán tartja magát, a gépkezelő pedig a munkavégzésre és annak eredményére koncentrálhat, amivel megvalósul a fejlesztési cél: a gépkezelő szinte teljes tehermentesítése. A vezetési rendszer lehetővé teszi a termelékenység növelését (akár 14%-kal), csökkenti az üzemanyag- és folyadékfogyasztást (~8%-ig), minimalizálja a kezelői igénybevételt (~20%-ig) olyan korlátozások miatt, mint pl. a rossz láthatóság. Ezeken kívül a John Deere univerzális megoldása jelentősen csökkenti a telepítéshez szükséges időt, maximálisan kihasználva a John Deere AutoTrac hajtásrendszereit a flotta bármely márkájának minden gépén. A John Deere rész- egységek, mint például a kijelző és a távoli funkciók használata, a felhasználó számára is előnyös lehet az adatok exportálására és az adatmegosztási képességek felhasználására.

ISOBUS által vezérelt TIM alkalmazások szőlőültetvényekben. Az előzőhöz hasonló technikai megoldású a SAME Deutz-Fahr Italia SpA. által kifejlesztett TIM rendszer is, amely a szőlő- és gyümölcsültetvényekben történő munkagép+erőgép alkalmazást tesz lehetővé. A különböző kordon-/sorszélességű ültetvényekben elvégzendő termesztéstechnológiai műveletek még bonyolultabbak, mint a szántóföldön, így a munkakörülmények felismerése, a munkagépek által vezérelhető traktorok működési paramétereinek módosítására való alkalmassága nagyobb hozzáadott értéket eredményezhet.

D-KIT különböző halmazállapotú növényvédőszer-kijuttató drónokhoz. Az olasz Aermatica3D vállalat által kifejlesztett D-KIT növényvédőszer-kijuttató berendezés a mezőgazdasági drónokra szerelve különböző halmazállapotú (folyékony-, por- granulátum- vagy kapszula alakú) növényvédőszerek hatékony és célzott felületű kijuttatására alkalmas. Ez a megoldás lehetővé teszi a peszticidtermékek olyan szántóföldi és kertészeti növényekre való kiszórását, amelyet nagyon nehéz vagy lehetetlen más mechanikai eszközökkel elérni, illetve a berendezés rendkívül rugalmasan és sokféle alkalmazási területen felhasználható.

Rotodent DmaX Al-Sense munkaminőség-érzékelős rotációs forgóborona. A 4,5-8,0 méter közötti munkaszélességű, középen osztott tagokból álló – hidraulikusan felhajtható – Alpego Rotodent DmaX forgóborona munkaminőségi szenzorokkal van ellátva az optimális talajműveléshez. A munkavégzés közben érzékelt adatokat egy elektronikus vezérlőegység kezeli, amely lehetővé teszi a talajművelési részműveletek optimalizálását, miközben a munka mélysége mindig azonos marad és egyben elkerülhető a talaj túlzott átművelése, porosítása. A talajlezáráshoz ötféle hengerborona közül választhat felhasználója.

Modula-Pro elektromos meghajtású és vezérlésű precíziós szemenként vető gép. A Forigo – Roter Italia Srl – gyártmányú Modulo-Pro kertészeti vetőgép különböző (<1,5 mm) méretű zöldségmagok precíziós szemenkénti kivetésére szolgál. Moduláris elemekből építhető fel. A paralelogramma függesztésű vetőelemek a gépvázra 1-12 darabszámban helyezhetők el, a soronkénti adagolóelemek száma is (2-16 db) megválasztható. A vetőszerkezeteket elektromos motorok hajtják meg. A vetés fólia-lyukasztásos is lehet, a vetési tőtávolság 15-118 cm közé állítható be, a CAN-BUS kommunikáció pontos vetésegyenletességet biztosít.

Aemrmatica 3D D-KIT

Alpego Rotodent DmaX rotációs forgóborona

Forigo Modula-PRO vetőelem

Alpego Rotodent Dmax Al-Sense

Forigo-Roter Italia Modula-PRO

Massano Mod. T rotációs kőeltávolító- és ágyáskészítő gép. Az egy forgórészes, Rotostone rendszerű rotációs ágyáskészítő gépre a talajmarós talaj-előkészítő és a talajmegemelő-tömörítő, valamint a talajformázó-felszínalakító részegységek összeépítésének kombinációi a jellemzőek. Kőelválasztó egysége a leválasztott köveket a művelni kívánt réteg alatt helyezi el, a készített ágyásba szennyeződésmentes, aprómorzsás talajréteg kerül. A haladási iránnyal ellentétes forgásirányú rotor az alulról fölfelé történő talajkihasítással kedvezőbb kő- és rögelválasztást, ezáltal jobb munkaminőséget tesz lehetővé.

Massano Mod. T Stronebuier

A további – az aranyéremnek megfelelő „Műszaki Innováció” kitüntető címmel – díjazott technikai-technológiai újdonságokat és a műszaki fejlesztéseket elvégző cégek felsorolását az 1. táblázat foglalja össze.

Dr. Fűzy József

1.táblázat 

További „Műszaki Innováció” címmel díjazott újdonságok és fejlesztő cégeik ⃰

Mg-i pótkocsik Teknoax 2.0 tengelyeinek prediktív rádiófrekvenciás beazonosítása

Fejlesztő: A.D.R. SpA (IT)

Atlas hidraulikus szerelőkocsi traktorok és önjáró gépek szerelési munkáihoz

Fejlesztő: Agrinord Srl dei F.lli Lasagna (IT)

Kardántengelyek szabadonfutójához integrált nyomatékkorlátozó

Fejlesztő: Benzi & Di Teruzzi Srl (IT)

EGO ST 1510E akkumulátoros üzemű fűszegélyvágó Powerload rendszerrel

Fejlesztő: Brumar Srl. (IT)

Permetezési műveletek nyomon követése T & Trac adatrögzítő rendszerrel

Fejlesztő: Caffini SpA és társközreműködői (IT)

ICS16 innovatív, ergonomikus vezetőülés több funkcióval és interaktív komforttal

Fejlesztő: COBO SpA (IT)

Nagy nyomatékot igénylő szárzúzógépek Hidrahelp hidraulikus indítórendszere

Fejlesztő: Serrat Trituradoras (ES)

Rádióvezérlésű, önjáró eszközhordozó szőlő-/gyümölcsültetvényi alkalmazásra

Fejlesztő: Energreen Srl (IT)

Power Drive P450 nagy állandó szögű (50°), teljesen zárt felületű kardántengely

Fejlesztő: GKN Walterscheid GmbH (DE)

IntelliSense rotoros arató-cséplő gépek proaktív, automatikus beállító rendszere

Fejlesztő: New Holland Agriculture (IT)

LV 1400 gumihevederes járószerkezetű, távvezérléssel irányított önjáró fűnyíró

Fejlesztő: MDB Srl (IT)

Racetrack lineár öntözőrendszer automatikus szállítócső visszafordítással

Fejlesztő: Ocmis Irrigazione SpA (IT)

DPS elektromos motorral vezérelt digitális szervokormányzás

Fejlesztő: Ognibene Power SpA (IT)

*SoftDrop nagy permetlécseppeket képező lapos sugarú fúvókák permetezőgépekhez

Fejlesztő: Agrotop GmbH (DE)

*Pneumatikus porlasztású permetező szórófej változtatható dőlésszögű diffúz.

Fejlesztő: CIMA SpA (IT)

*Oleo-Mac GS 451 kipufogógáz visszavezetéses benzinmotoros láncfűrész

Fejlesztő: Emak SpA (IT)

*Fliwer PRO integrált öntözőrendszer elemző szenzorokkal és szoftverekkel

Fejlesztő: Rain SpA (IT)

*CPL-TC mellső függesztésű, 4+4-10+10 tárcsás-késes, szőlőelőmetsző berendezés

Fejlesztő: Rinieri Srl (IT)

*RioFlex újrahasznosítható polietilén tömlő csepegtető öntözőberendezésekhez

Fejlesztő: SAB SpA (IT)

*SPX soros és párhuzamos olajáramlású elosztószelep homlokrakodókhoz

Fejlesztő: Walvoil SpA (IT)

*Megjegyzés: a kék színnel kiemeltek „Blue Award 2018” környezetvédelmi díjat is kaptak