fbpx

Tudományos generációk találkozása

Írta: Csomor Zsolt - 2019 november 11.

A Szent István Egyetem vezetősége minden évben olyan professzort kér fel az ünnepélyes esemény megtartására, akinek kiemelt munkássága és szaktekintélye méltó a Szent István Egyetem küldetéséhez és hagyományaihoz.

Dr. Csányi Sándor, a Vadvilág Megőrzési Intézet igazgatója a Vadgazdálkodási adatbázisok fejlesztésének nehézségei és a használat szépségei című előadásában kifejtette, hogy munkatársaival negyedszázaddal ezelőtt kezdték meg az Országos Vadgazdálkodási Adattár fejlesztését az akkori Földművelési Minisztérium megbízásából.

Az elmúlt években többször átélték új hardverek és szoftverek megjelenését és kihalását, új vadgazdálkodási tájak és körzetek kijelölését, vadászterületek újrarajzolását, vadgazdálkodási tervek számos fajtájának kidolgozását és a megbízó nevének ismétlődő változását. A változások és kihívások közepette jött létre egy olyan adatbázis, ami korábban sosem volt hozzáférhető: 25 év számszerű adatai és térképi információi egy koherens rendszerben, ami más adatbázisokkal is összekapcsolható.

A Magyarországon előforduló 16 emlős ragadozó fajból 7 faj vadászható, 9 pedig törvényi védelmet élvez. Egyetlen vadászható faj esetében sem tapasztalható sem az állomány, sem az elterjedési terület csökkenése, ráadásul az állományváltozások az Országos Vadgazdálkodási Adattár adatai alapján nyomon követhetőek. A védett fajok esetében ugyanakkor pont az adatok hiánya miatt rendszeresen kételyek merülnek fel a védelem hatékonyságával és okaival kapcsolatban.

Dr. Csányi Sándor egyetemi tanár, a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar Vadvilág Megőrzési Intézet igazgatója. Agrármérnöki diplomáját a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen szerezte (1983). 33 éves szakmai pályafutása során vadgazdálkodási kutatás és felsőoktatás területén dolgozott, iskolateremtő oktató. Legjelentősebb szakmai eredményei a háromszintű vadgazdálkodási tervezési rendszer kidolgozásához, a vadgazdálkodási körzetek (1997), illetve a vadgazdálkodási tájegységek (2015-2016) kapcsolódnak. 2000 óta egyetemi tanár, szakmai munkásságát számos szakmai és állami kitüntetéssel ismerték el.