fbpx

Nagy Olaszrizling Kóstoló 70 termelő boraival

Írta: - 2014 október 09.

A Magyarországon legnagyobb mennyiségben termelt és fogyasztott, mégis máig alulértékelt fehér szőlőfajtára hívja fel a figyelmet a Nagy Olaszrizling Kóstoló, amelyet hetven kárpát-medencei pincészet részvételével rendeznek meg szombaton Budapesten, az Olaszrizling Október eseménysorozat keretében.

Magyarországon sokan szeretik és fogyasztják is az olaszrizlinget, de a fajta megítélése máig viszonylag egyoldalú, gyakran egyszerűbb borként, sőt néha „fröccsborként” értelmezik. A Winelovers rendezvényszervező csoport célja a fajtára irányítani a figyelmet – mondta el az MTI-nek az Olaszrizling Október egyik főszervezője. Harsányi Dávid hozzátette: az utóbbi időben szerencsére egyre több termelő ismeri fel, hogy az olaszrizling igenis képes nagy borokat adni, nagyon jól meg tudja mutatni a terroirt, így a Nagy Olaszrizling Kóstoló célja is az, hogy ezt a változatosságot bemutassa. A friss, üde borok és a hordós érlelésű, komolyabb, száraz rizlingek mellett a fajtából egészen gazdag aromavilágú, édes borok is készülhetnek, hiszen késői szüretelésre is alkalmas és jól botrytizálódik – hívta fel a figyelmet a szakember. Harsányi Dávid beszámolója szerint az Olaszrizling Október eseménysorozat három lábon áll: a fajtát ilyenkor jelentős médiakampánnyal népszerűsítik és országszerte mintegy ötven partner – éttermek, pincészetek, szállodák, szaküzletek – is csatlakozik kóstolókkal, borvacsorákkal vagy pohárral is fogyasztható rizlingekkel.

A harmadik pillér a Nagy Olaszrizling Kóstoló, amelyet szombaton tartanak meg a Sofitel Budapestben hetven magyarországi és határon túli pincészet részvételével. Képviselteti magát Badacsony, Csopak, Villány, a Balaton-felvidék, Pannonhalma, a Felvidék, Dél-Balaton, a Mátra, Mór, Szlavónia, a Somló, Szekszárd, Eger, Neszmély, az Alföld, Hajós és Sopron is, de a legnagyobb számban a Balaton partján dolgozó borászok érkeznek a rendezvényre. Minden termelő legalább egy olaszrizlinget kóstoltat, de sokan akár kettőt, hármat is. Az előírt olaszrizling mellett a többi lehet akár rizling alapú házasítás is -, így a várakozások szerint több mint 150 tételből válogathatnak a látogatók. A 14 és 22 óra között zajló sétáló kóstolóval párhuzamosan három mesterkurzust is tartanak. Elsőként a horvát grasevinákról (a fajta helyi neve) lesz szó, majd a Balaton partját járják körbe az egyes termőtájak és évjáratok borokra gyakorolt hatását elemezve, hogy végül egy önkéntesen vállalható, olaszrizlingre épülő eredetvédelmi rendszerrel, a Csopaki Kódexszel és annak első boraival ismerkedjenek meg a borkedvelők – közölte Harsányi Dávid. Az országos programkínálatról és a Nagy Olaszrizling Kóstolóról további információkat a www.olaszrizlingoktober.hu honlapon találhatnak az érdeklődők.

MTI 2014. október 9.