fbpx

Ezt eszük ágában sincs lecserélni

Írta: Kohout Zoltán - 2017 november 10.

Amikor 11 év után nyomtávállítás miatt először nyúltak hozzá a 12 éves Sulky műtrágyaszóró beállításaihoz, döbbenettel tapasztalták, lazán, fél kézzel elvégezhető a művelet. Sem a sokéves műtrágyázás, sem a korrózió nem hagyott nyomot a csavarokon, pár perc alatt végeztek az egésszel, mert a gép olyan volt, mint ha új lenne… A chernelházadamonyai Bodorics-birtokon persze nem ez volt az első pozitív élmény az AXIÁL-tól vásárolt géppel, amelytől ennyi év után sem akar megválni a több száz hektárt művelő gazdaság.


A Bodorics-birtok egyik legtöbbet szolgált, ma is kifogástalanul dolgozó gépe a Sulky műtrágyaszóró

Hektárezrek szezononként

Bodorics Pál gazdaságában pedig igazán próbára tétetnek az eszközök: a csaknem 2000 hektáros összterület szinte folyamatosan ad munkát a gépparknak. A fő profilt a hatalmas szántóföldi növények táblái adják: 450 hektáron repce, bő 600 hektáron búza és 150-200 hektáron árpa terem, míg a napraforgó 160-180, a kukorica 250 hektárt foglalt el a gyepek, lucernások mellett. A traktorok vontatta gépek így – különösen az évi több műtrágyázással kalkulálva – 4-5000 hektárt is megjárnak egy-egy szezonban. – A Sulky, amit 2006-ban vettünk az AXIÁL-tól, a tavaszi bemutatónkon már 16,3 ezer tonnánál tartott, ami durván azt jelenti, hogy legalább 1,5 milliárd forintnyi műtrágyát hordtunk ki vele. Eszünk ágában sincs lecserélni…! – mutatja be találkozásunkkor röviden a gazdaság egyik fő erősségét Bodorics Pál (nyitóképünkön).

Megbecsült minőség

Bodoricsék annak idején tudatosan készültek a váltásra: a korábbinál nagyobb teljesítményű és tartósabb minőségű típust kerestek. A megfelelőt egy gazdatalálkozón látták meg. – Elég jó ára volt – ismeri el Pál, de rögtön hozzáteszi: kész volt tudomásul venni, hogy a minőség, a tartósság egyrészt pénzbe kerül, másrészt hosszú távon jobban megtérül egy olyan gép, amit nem kell folyton javítgatni és pár év múlva leselejtezni. – A mi Sulky műtrágyaszórónk azóta a 12. szezonját teljesíti. Mára már a harmadik traktor „kopik ki” előle és a második kollégám kezeli vagy tíz éve, de ezzel a szóróval még semmi bajunk nem volt, még kardánt se kellett cserélni – írja le lényeglátó tömörséggel a megbízhatóság fő ismérveit a gazdaságvezető. Igaz, ehhez két fontos tényező is hozzájárul. – Az egyik az, hogy döntő jelentőségű a gépkezelő hozzáállása, magatartása. Nekem szerencsére olyan munkatársaim vannak, akik nemcsak magas szinten értenek a szakmájukhoz, hanem meg is becsülik, sajátjukként kezelik ezt a minőségi gépet – hangsúlyozza Pál. Mint mondja, minden műtrágyaféleség kiszórása után lemossák és lefújják olajjal a gépet, visszalazítják a szállítószalagot. Ennek révén érték el, hogy mindmáig kizárólag a természetes kopások alkatrészcseréit kellett csak rendbe hozni a Sulky-szórón. – De így is csak egy-két csapágycserénk volt, és a szállítószalagot is csak egyszer kellett újjal pótolni!

Hatékony, erős és kényelmes

Miután Bodoricsék a Sulky műtrágyaszórót a nagyobb teljesítmény érdekében vásárolták, most elégedettek a kapacitással. A Sulky 6-6,5 tonnát képes kiszállítani a komplex műtrágyákból, így – mivel a gazdaság területei szerencsés módon közel esnek egymáshoz – pusztán napi 4-5 fordulóval a legnagyobb táblákkal képes is végezni. A gépkezelők, akik jellemzőien kívülről befelé haladva „dobják ki” a szemcsés műtrágyákat, nagyon elégedettek a Sulky táblaszél-szórási sajátosságaival. A gazdaság tapasztalatai szerint a kevert műtrágyák helyett jobban beválnak a mono- és komplex műtrágyák. – Ezekkel a granulátumokkal a mi Sulky-nk tányérjai bő 30 méteres munkaszélességre képesek, és a gép kifogástalan dolgozik a mi sok helyütt agyagos, kavicsos talajainkon is. A tartályt fedő takaróponyva esős időben is megvédi a drága anyagot az ázástól – jellemzi a szórót Bodorics Pál. Meggyőződése szerint a mechanikus alapokon álló, még a precíziós gazdálkodási szemléletet megelőző technológiát képviselő Sulky egyszerű, áttekinthető és „kezes” mechanikája számukra előny. Miután a műtrágyaszórás sokszor kampányszerűen, időzítetten és ezért gyorsan kell megtörténjen, nagy előny, ha a gépkezelő könnyen hozzáférhet a szerkezethez. Ugyancsak a kényelmet és a mechanikai stabilitást szolgálja a rugózott vonórúd, amelynek révén szállításkor vagy munkavégzéskor mérsékelhető a vontató traktorra terhelődő dinamikus igénybevétel.

Idő, igénybevétel nem lehet probléma

A kiváló kezelhetőség és anyagminőség akkor is megmutatta a maga előnyeit, amikor 11 év után időszerűvé vált a nyomsáv-változtatás. – Arra számítottunk, hogy biztosan lesznek beragadt, bekoszolódott, a műtrágya-maradványoktól vagy a rozsdától összeragadt csavarok… Döbbenettel tapasztaltuk, hogy semmi! Semmi sem tapadt meg, fél kézzel is egészen rövid idő alatt elvégeztük a műveletet, lazán átállítható volt a szóró a nagyobb nyomtávolságra is! – mondja Bodorics Pál.

De vajon tényleg megdöbbentek-e a chernelházadamonyaiak? Az AXIÁL-tól vásárolt munkagépeik és a gépkereskedő cég évtizedes magatartásából kiindulva talán mégsem volt olyan nagy az a meglepődöttség.

– A mezőgépflottánk túlnyomó többségét, legalább a 90 százalékát az AXIÁL-tól vásároltuk. És az nem kevés, mert van vagy 4 kombájnunk, 15 traktorunk, pótkocsik és más munkagépek… Ha nem lennénk elégedettek, nyilván nem így lenne. Megvallom, szeretünk a nagy partnerek sorába tartozni, és nemcsak egy lenni a sok közül, igaz, a gazdaságunk méretei indokolják is ezt a státuszt – érvel a gazdaságvezető. – Új gépet forgalmazni nem nagy ügy, azt sokan tudnak. Ám úgy felelni az eladott gépekért, olyan szervizhálózatot, alkatrész-ellátási hátteret biztosítani, és olyan gyorsan reagálni a vásárlók igényeire, mint az AXIÁL, azt már kevesebben tudják. És ez nagyon fontos is, mert az alkatrész, az esetleges szerviz nyilván mindig és éppen akkor kell, amikor munka van! Mi megtesszük a magunkét a körültekintő karbantartással, és nagyon sok múlik a gondos gépkezelőn, de az AXIÁL mindig időben, lelkiismeretesen viszonyul a mi elvárásainkhoz, szükségleteinkhez – teszi hozzá Bodorics Pál.

Kohout Zoltán


Az értékes és hatékony Sulky műtrágyaszóró a legjobb kezekben van a gondos gépmester kezében