fbpx

Egyre több tojást eszünk

Írta: Csomor Zsolt - 2018 október 15.

Nőtt az éves egy főre jutó magyar tojásfogyasztás: a 2013-as 214 darab 2017-re 234-re emelkedett, mondta az agrártárca parlamenti államtitkára a 17. Tojás Világnapja alkalmából tartott budaörsi rendezvényen.

Farkas Sándor, a Baromfi Termék Tanács és a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége által szervezett szakmai konferencián elmondta, hogy az ország éves tojásfogyasztása ugyanezen időszakban 2,1 milliárdról 2,3 milliárd darabra nőtt, olvasható az MTI hírei között.

Az államtitkár kihangsúlyozta, hogy a rendszerváltást követően 75-80 százalékban magyar tulajdonban maradt az ágazat.

A magyar fogyasztók igényeinek kielégítése mellett az exportpiacát is tudta növelni az ágazat, ami jelenleg 50-60 ezer ember megélhetését biztosítja, s a teljes mezőgazdasági kibocsátás 12,4 százalékát adja.

Az elmúlt évek tojásszennyezettségi botrányairól az államtitkár elmondta, hogy ezek is arra figyelmeztetnek, hogy a termelés során be kell tartani az állategészségügyi követelményeket, s a legmagasabb minőségi szempontok szerint kell eljárni.

Összeállította:
Csomor Zsolt