fbpx

Egy védőszent nyomában Csopakon

Írta: Sándor Ildikó - 2019 augusztus 01.

Csopak az egyetlen hely a világon, ahol a szőlő védett növény. A dűlők határait tájvédelmi táblák jelzik, és művelési rend tartozik hozzájuk, ami segít a rendezett szőlőhegy fenntartásában, és szimbolikus kiállás a szőlők kivágása, a hegyoldalak beépítése ellen.

A csopaki Szent Donát borászat ihletője az egykori római légiós katona, a szőlészek-borászok viharok elleni védőszentje, aki 173-ban egy Duna-menti csatában tett viharcsodát, és az ő veterán bajtársai ültették be először a csopaki szőlőhegyet. A vulkanikus és meszes terület, a vörösföld pedig ezt azóta is meghálálja.

A családi borászat méltán büszke a múltra épp úgy, mint a helyi olaszrizlingre, furmintra és kékfrankosra, vagy a csopaki vendégszeretetre és patinás szépségű épületére. Az organikus gazdálkodást folytató borászat számára fontosak a helyi értékek, tagja a Csopaki Kódexnek, így ahhoz a helyi borászközösséghez tartozik, amelynek van olaszrizlingje, valamint birtoka, parcellái, művelése és persze borai is teljesítik a közösség által felállított minőségi elvárásokat. A Balatoni Kör tagjaként pedig azon dolgoznak, hogy a Balaton mindig tudjon értéket nyújtani a hazai és külföldi turistáknak, így egész évben, a széles nagyközönség előtt nyitott a borászat az örök és utánozhatatlan, festői környezetben.

Augusztus 1-től 20-ig Ön is szavazzon kedvenc jelöltjére a Magyarország Legszebb Birtoka Facebook-oldalán!