A Cimbria Delta aprómagtisztító jelesre vizsgázott mákból

Borítókép

A Sotiva Seed Kft. máktisztító üzemét 2018. szeptember 10-én adták át Tiszavasváriban, amikor egy új Cimbria Delta síkrosta is munkába állt. A beruházásról és a gép üzemeltetési tapasztalatiról Sotkó Gyula ügyvezetővel beszélgettem.

Mivel foglalkozik pontosan az önök cége?

– A Sotiva Seed Kft. 2016-ban kezdte meg működését, elsősorban máktermeltetés, a mák feldolgozásakor keletkező mákszem és máktok értékesítése a fő tevékenységünk. Mondhatnám: mindennel foglalkozunk, ami e termékhez köthető. Volt fehér mákunk, illetve érkezési mákkal is foglalkozunk, ám a legfőbb csapásvonalunk az ipari mák előállítása, melyből a szemet és a tokot is értékesítjük. Ez utóbbi alkoloid-, tehát kábítószer-tartalmú, és morfint állítanak elő belőle, így a termelése nagyon szabályozott, s mi ezeknek a hatósági megkötéseknek minden esetben megfelelünk.

Cégünk mai telephelyét 15 hónapja vásároltuk, jelentős összeget költünk felújításra, berendezésekre. Az összes felújítás közül kiemelkedett egy Cimbria Delta aprómag tisztító-berendezés vásárlása, melyet a CHH Műszaki KFT-től, a hazai képviselettől rendeltünk meg.

Miért a Cimbria Delta-ra esett a választásuk?

– Mindenképp új tisztítót akartunk vásárolni. Szétnéztünk „mák-szegmensben”, és többen javasolták: ha mákról van szó, akkor csakis Cimbria! Mikor megnéztük és kipróbáltuk a gépet, gyorsan megbizonyosodtunk, hogy a Delta jó választás lesz. Az a kapacitás és tudás, amivel a gép rendelkezik, gyorsan megtérül nálunk. Például 2000 tonna mákszemet dolgozunk fel egy évben. Bérmunka esetén mondjuk 2% a mákszemveszteségünk, de ha precízen csináljuk, akkor ez csak 1%. Ez 20 tonna, ami azt jelenti, hogy 2 év alatt megtérül a beruházás.

Döntésünket az is befolyásolta, hogy a Cimbria Delta kapacitása óriási: kb. 1500 kg-ot tud 1 óra alatt megtisztítani. Ez azért volt különösen fontos nekünk, mert itthon hamarabb terem a mák, mint Csehországban, ami a világ legjelentősebb termelője e téren. Mivel ott hűvösebb van, 1 hónappal később van a mákbetakarítás. Nos, nekünk ez az 1 hónap előny olyan piaci rés, amit minél nagyobb kapacitással kell kihasználnunk.

Még két szempontunk volt gépválasztáskor. Egyrészt, mivel a telephely belterületen van, így a zaj- és porkibocsátás mértéke nem mindegy számunkra. A tisztítógépek közül a Cimbria dolgozik legalacsonyabb zajszinten, illetve légtechnikában is verhetetlen. Ha megnézi az üzemet, látható hogy szinte nulla a porkibocsátás. A Cimbria nagyon jól kitalálta ezt a nagy ciklont.

Összességében a Cimbria Delta már rengeteg mákot áttisztított nálunk, olyannyira elégedettek vagyunk a géppel, hogy a mi mákszemünk igazából kevés is volt a kapacitásának, így még vásároltunk hozzá pluszba. A mákszemeket 80%-ban ezzel a géppel egy menetben meg tudjuk tisztítani étkezési minőségre, ami 99,99%os tisztaságot jelent.

Folyamatban van egy másik beruházás is a CHH Műszaki KFT-vel. Ez milyen gép?

– Tavaly ősszel megvásároltunk egy másik komplett céget berendezésekkel együtt, ami étkezési napraforgóval dolgozik, így kibővült a tevékenységi körünk is. Itt jött képbe egy Cimbria SEA típusú színosztályozó-berendezés. A napraforgóban előfordulnak üres szemek és olyanok, amiket megkárosítanak, megcsipkednek a madarak. Ezek kiszűrésére tökéletes ez a színosztályozó, mely nagyban hozzásegíti majd munkánkat, hogy prémium kategóriában forgalmazott napraforgót állítsunk elő. E gép beszerzése egyelőre csak folyamatban van, de nagyon várjuk, hogy munkába álljon!

Mi a véleményük a technológia szállítójáról?

– A CHH Műszaki KFT minden szempontból a partnerségért van. Annak ellenére, hogy a telephelyünktől messze vannak, mindig készségesen és gyorsan reagáltak kéréseinkre, problémáinkra. Érződik rajtuk, hogy nemcsak eladni akarják a gépet, hanem nyomon követik, és nekik is nagyon fontos, hogy a partnerük elégedett legyen. Ez igazán szimpatikus bennük.

Tartalom közti banner a cikk végére
no