fbpx

Az Év Agrárembere 2019 Feldolgozó Élelmiszeripar Cseh Balázs

Írta: Csomor Zsolt - 2020 január 09.

Az alapító csapat tagjaként vett részt 2005-ben Cseh Balázs a Magyar Élelmiszerbank Egyesület megszervezésében, aminek azóta is elnöke. A Magyar Élelmiszerbank Egyesület nonprofit szervezet, aminek fő célja kapcsolatot teremteni a hazánkban felhalmozódó élelmiszer-felesleg és az arra rászorulók között. Ez egyben hozzájárul az élelmiszerek megsemmisítése okozta környezetterhelés csökkentéséhez is.


Az Élelmiszerbank 2018-ban 350 partnerszervezeten keresztül 300 ezer embernek juttatott ingyenesen több mint 11 ezer tonna élelmiszer-adományt Magyarországon összesen 6,5 milliárd forint értékben. Ez hozzájárul mintegy 20 ezer tonnányi CO2 lábnyom semlegesítéséhez is.

Az Élelmiszer Érték Fórumot a nemzetközi erőfeszítések mentén az Agrárminisztérium és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület hívta életre. A fórum létrehozásának és működtetésének fő célja a magyarországi élelmiszer-hulladék mennyiségének felmérése és jelentős csökkentése, valamint a széleskörű szemléletformálás és a cselekvési lehetőségek tudatosítása. A fórum munkájának eredményeként a témában aktív szereplők részvételével már több sikeres projekt és együttműködés valósult meg.

Cseh Balázs 2009 óta elnökségi tagja az Élelmiszerbankok Európai Szövetségének, valamint tagja az Európai Bizottság mellett működő élelmiszer-pazarlással foglalkozó tanácsadó testületnek is. Egyik kezdeményezője és aktív résztvevője az Élelmiszer Érték Fórumnak.

Az Év Agrárembere 2019 jelöltjeire január 20-ig szavazhat, a verseny honlapján, amelyet elérhet ITT