fbpx

Lengyeltótiban már ötödik alkalommal

Írta: Szerkesztőség - 2014 június 10.
A megszokott szakmaiságot tehát a hazai gépgyártás összefogása is kiegészítette. Ahogy Horváth Csaba, a Ferro-Flex Kft. tulajdonosa fogalmazott ??a jó színvonalú, magas szintű gépgyártás elsődleges célja a magyar gazdálkodók kiszolgálása.? A szakmai összefogás legfontosabb célja az érdekegyeztetés, ezen belül a legaktuálisabb feladat a gépkatalógus aktualizálása és a gyakorlatorientált kutatói hálózat felépítése. Ezek részleteit, és közel jövő támogatási lehetőségeit már Lőrincz László, a MEGOSZ (Mezőgépgyártók Országos Szövetsége) elnöke foglalta össze.

Nem csak homlokrakodók

A Ferro-Flex név már több mint 20 éve forrt egybe a homlokrakodókkal. Kis gazdaságokban, gyümölcsösökben, gabona vagy műtrágya be- és kitárolásakor vagy épp az állattartó telepeken elengedhetetlen ma már a jelenlétük. Hiszen univerzális traktorunk egy-két jól megválasztott elemmel egy önjáró rakodót is helyettesít gépparkunkban.
A magyar piacon a francia Faucheux cég rakodóit már jól ismerjük, épp a Fero-Flex jóvoltából. Ez alkalommal bemutatkozott a 80-100 lóerős traktorokhoz kifejlesztett P100-as, amiből már közel 2.000 van használatban a magyar gazdaságokban. De emellett a gépcsalád legnagyobb tagjával, a P150-es homlokrakodóval is találkoztunk.
A hazai fejlesztésű FF homlokrakodó család már nem új keletű, 3 éve láthattuk őket először. Sikerüket igazolja, hogy az elmúlt egy év alatt több mint 100 talált gazdára az FF típusjelű 40-es, 1000-es és 1800-as homlokrakodókból.
Az FF 40 homlokrakodó a 30-50 LE kategóriás traktorok kedvelt eszköze, teherbírása 750 kg, emelési magassága 2,4 m, így kertészetekben, fóliasátrakban is használható.
A közelgő aratás idején a nehéz traktorok társai lesznek valószínűleg az FF 1800-as homlokrakodók, amik terhelhetősége már 1,8 tonna, emelési magasságuk pedig 3,8 m. Ezekhez azonban már valóban 70-120 LE-s erőgépekre van szükség.

Aratás előtt is Ferro-Flex

Tekintettel a közelgő aratásra, a gabonarakodás és bálamozgatás eszközeit is összegyűjtötték Lengyeltótiban.
Zsákemelő: Szinte minden inputanyag (műtrágya, vetőmag) a kedvelt, egyszerű és gazdaságos Big Bag zsákokban kerül kiszerelésre. Ezek mozgatása már egyszerűbb feladat.

Több mint 20 kapcsolódási eszköz

Még egy egész napos szakmai bemutató is kevés lenne a teljes Ferro-Flex termékpaletta bemutatásához. Az elmúlt évben kiírt állattenyésztés korszerűsítésére kiírt pályázat leggyakoribb nyertesei közé tartozik a trágya-villa és a silóblokk vágó is. Ezeket az eszközöket az állattartó telepek erőgépei nemcsak az istállótakarításban, hanem az etetésben is hasznosítják.

Hogy készítsünk szénát?

A szerb FPM Agromechanika a szénakészítés teljes technológiáját lefedi, 50 éve gyárt kaszáló gépeket, rendsodrókat, rendkezelőket. Tárcsás kaszáit 1,3 és 3,1 méter munkaszélesség között választhatjuk ki, a talajhajtású, hagyományos, 2,4-7 méter munkaszélességű csillagkerekes rendsodró mellett már függőleges tengelyű, forgóvillás, 3,2-4,1 méter munkaszélességű gépei is szerepelnek.
Bár új szereplőket is láthattunk a nyílt nap forgatagában, hagyományápolónak tekinthető a Ferro-Flex nyílt nap: elmaradhatatlan a gazdálkodók közreműködése, hiszen a felvonultatott munkagépek, traktorok mindegyike egy-egy helyi és környékbeli gazdaságból jött el a „közszereplésre”. Tehát mindenki bizonyított Lengyeltótiban.