vetőmag

Ötvös Tibor jánoshalmi gazdasága folyamatosan dobogós a termésversenyeken
„A külcsín változik, de a belbecs megmarad.” Ezekkel a szavakkal jellemezte az idei év júniusára befejeződő vállalati átalakulást Borsos László
A több éve tapasztalható enyhe telek után 2018 decemberében és idén januárban újra érezhettük a téli hideg hatásait.
A felvásárlási ár miatt idén emelkedni fog a magas olajsavas napraforgó aránya.
A mezőgazdaságban dolgozók hozzászoktak és kénytelenek elfogadni a tevékenységüket rendszeresen és igen változatosan befolyásoló időjárás okozta problémákat.
A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács a várható piaci körülményeket figyelembe véve tavaszi árpa esetében nettó 100 ezer, míg a zab tekintetében 105 ezer forintos tonnánkénti tájékoztató árat tett közzé.
A Bayertől átvett üzletágak révén a világ legnagyobb mezőgazdasági vállalatai közé nőtt a BASF.
Egymillió tonnát meghaladó csökkenést mutatnak a 2018. I-III. negyedévi kukorica-kiviteli adatok, a teljes gabonaexport-hiány pedig időarányosan meghaladja a 2,5 millió tonnát
A Gabonakutató szója nemesítése mindössze két évtizedes múltra tekint vissza, ám ebben a rövid időszakban is sikerült maradandót alkotnunk
Hazánk szántóföldjeinek nem minden egyes hektárja alkalmas a kukoricatermesztésre, egy szárazabb időszakban, csak igen gyenge termésátlagot adnak.
A SAATEN-UNION célja, hogy a meghatározó szántóföldi kultúrákban – így a szója esetében is – gyakorlati tapasztalatok alapján összeállított, a hazai körülményekhez és termesztési elvárásokhoz jól adaptálódó fajtaválasztékot biztosítson
A hazai napraforgó-termesztésben az elmúlt évtizedekben szembetűnő termésstabilitási gondok voltak tapasztalhatók, nagy örömünkre viszont napjaink gazdálkodói az elmúlt három évben feljegyzett 3 t/ha körüli országos termésátlagok alapján már biztonsággal termesztik ezt a kultúrát
A SAATEN-UNION legfrissebb hibridkukoricái sok magyarországi és európai helyszínen, változatos körülmények között elképesztő eredményekkel – a stabilan kiugró termést ötvözve a meglepően alacsony víztartalommal – bizonyították rátermettségüket.
Idén 99 éve annak, hogy az RAGT megalakult Franciaországban. Ezt a nevezetes évfordulót azzal tettük emlékezetessé 2018-ban Magyarországon
Magas fehérjetartalmú alternatív takarmányok a fókuszban
Kutatásról, termelői fegyelemről és persze sikerekről beszélgettünk Blum Zoltánnal
Irán fontolgatja a kukorica- és szójavetőmagok termesztését.
...mert úgy tűnik, hogy érdemes. A szója éve volt az idei: 3 tonnát közelítő termésátlag, elégedett szójatermesztők ország szerte. Hogyan tovább?
A magyar vetőmag-előállítás magas szinten, nagy hatásfokkal, innovatívan működik, ezt az előnyt meg kell őrizni a következő negyedszázadra is.
A Makói hagyma világviszonylatban is jól ismert és keresett Hungarikum jó fűszerező tulajdonsága és tárolhatósága miatt...