fbpx

Gyuris Virág Kft. – Zsombó

Írta: Szerkesztőség - 2018 augusztus 09.

„A ’90-es években itt semmi sem volt, csak homok”

Már a nagyapja is itt gazdálkodott Zsombón, tehát Gyuris Attila úgy nőtt fel, hogy tudta, dolgozni kell. A történet azóta persze sokat változott, az almafák helyett fóliasátrak, majd üvegházak nőttek az egykori homokon, az egykori növényvédősnek ma már egyszerre kell biológusnak, biokémikusnak és még mindig növényvédősnek lennie, de ami nem változott: rengeteget kell dolgozni azóta is. És amire hajdanán a nagyapa gondolni sem mert volna: ezen a homokon ma 25 ezer m2-en hidrokultúrás üvegházakban rózsát és több mint 60 színben pompázó mini gerberát termelnek az utódok, az üvegházak mellett pedig gázmotor és termálkút, wellness és vendégház áll. Sőt, ahogy a házigazdánk fogalmazott: „tervek mindig vannak a fiókban”. Mivel már a következő generáció is a mezőgazdaság irányába kacsingat, a családfő is megígérte: „még tíz évet belehúzok”.

És hogy kivel, mivel kell egy hazai virágkertésznek versenyeznie? A különböző betegségek vagy kártevők ellen ott vannak a természetes ellenségek, a predátorok, a ragadozó rovarok vagy épp kivonatok. De a kenyai, etiópiai, tanzániai virágok szinte verhetetlenek tűnnek, természetesen nem minőségben, hanem munkaerőben, órabérben.

Kattintson ide a galéria megtekintéséhez!

Legyen Ön is részese ennek a nagyszabású, komoly, mégis örömteli versengésnek azzal, hogy olvas, dönt és szavaz!

Munkára fel tehát, kedves Olvasónk! Kövesse figyelemmel ezt a nemes versengést a Magyarország Legszebb Birtoka honlapján

magyarorszaglegszebbbirtoka.hu
facebook.com/magyarorszaglegszebbbirtoka
facebook.com/agraragazat

és augusztus 1-31-e között szavazzon Ön is a kategóriajelöltekre!