fbpx

Dániel-Farm – Berekfürdő

Írta: Szerkesztőség - 2018 augusztus 08.

„Ez a farm lett a mentsvárunk”

Dániel Csaba és felesége, Anikó 2012-ben vásárolták meg az akkor még igen romos tanyát, hogy létrehozzák saját gazdaságukat azzal a céllal, hogy a tartósítószereket elkerülve mindennap egészséges ételt tehessenek az asztalukra. Ahogy alakult a kis birtokuk, nőttek a célok, és nőtt az állatok száma is. Bízva abban, hogy másoknak is örömet és élményt nyújthat a farmjuk, létrehoztak egy őshonos állatparkot, állatsimogatóval, ami gyerekcsoportokat vagy „csak” a város zajától elszakadni vágyókat vár kacsástól, disznóstól, lovastól, magyar tarkástól, szürke marhástól. Így teljesülhet annak a kisgyereknek is az álma, aki semmi mást nem kívánt, csak „megcirózni a hátát…”

„Szeretnénk testközelbe hozni a régi parasztudvarok állatvilágát, mindennapi életét, egy kicsit modernebb – a mai kor emberének is befogadható – formában. Az a célunk, hogy a városi gyerekek ne csak a csirke sült változatát ismerjék.”

Nagyszerű programlehetőség lehet egy berekfürdői nyaralás alatt, az osztálykirándulások alkalmával, vagy egy hétvégi programnak a Dániel-Farm meglátogatása, ahol a vendégszeretet és persze a szolgáltatás része a házi készítésű sajt, a 100%-os gyümölcslé vagy akár az igazi karcagi birkapörkölt is.

Kattintson ide a galéria megtekintéséhez!

Legyen Ön is részese ennek a nagyszabású, komoly, mégis örömteli versengésnek azzal, hogy olvas, dönt és szavaz!

Munkára fel tehát, kedves Olvasónk! Kövesse figyelemmel ezt a nemes versengést a Magyarország Legszebb Birtoka honlapján

magyarorszaglegszebbbirtoka.hu
facebook.com/magyarorszaglegszebbbirtoka
facebook.com/agraragazat

és augusztus 1-31-e között szavazzon Ön is a kategóriajelöltekre!