fbpx

Több mint négyszáz kiállító, és 25 ezer látogató

Írta: - 2016 augusztus 30.

Már a figyelemre méltó tavalyi rekordokat is átadta a múltnak a Szentlőrinci Gazdanapok – a mezőgazdasági szakvásár idén minden eddiginél több kiállítót fogadott, de ugyancsak új csúcs született a látogatók számában is. A friss összegzés szerint a régióban piacvezető, újabban országos és nemzetközi hírnévre törő Szentlőrinci Gazdanapokon a kiállítók száma elérte a négyszázat, míg a hétvége három napja alatt több mint 25 ezren látták a népszerű szakvásárt.

– A kiállítók és a látogatók száma valóban jól mutatja egy vásár sikerességét. Szakmai szempontból ennél is többet jelent számunkra, hogy a visszajelzések szerint számos sikeres partnerszerződés köttetett a vásár három napja alatt, mi is eredményesen bővítettük együttműködő partnereink számát – értékelte a vásárt Pohl Marietta, a szervező és rendező Baranya Megyei Vállalkozói Központ vezetője. Mint az igazgató kiemelte, két éve hoztak egy, a vásár színvonalát és minőségét erősítő döntést, aminek köszönhetően az idei év felhozatala már jól mutatta, hogy a gazdanapok letisztult, egységes képet mutat, amiben nagy hangsúlyt kap a helyi termékek képviselete, illetve a minőség. Ez a szemlélet és a nemzetközi kapcsolatépítés határozza meg a vásár jövőjét.

Idén is magas számban voltak külföldi kiállítók, ami az elmúlt esztendőben megkezdett tudatos építkezés eredménye. A horvát, szlovák, osztrák, német agrárcégek mellett Erdélyből is érkeztek mezőgazdasági termelők. Idén első alkalommal Verőce mellett Eszékről és Bjelovárról is szép számmal bemutatkoztak a partner vásárszervező cégeknek köszönhetően.

– A vásár ideje alatt együttműködési megállapodást kötöttünk Horvátország legnagyobb agrárvásár szervező és bonyolító cégével, a Bjelovarski Sajammal, ami évente több szakmai kiállítást szervez, amelyek közül a legnagyobbat ötvenezren keresnek fel – folytatja tovább Pohl Marietta. – E mellett a vásárturizmus felé is nyitnak, nemcsak kiállítóik körét bővítik folyamatosan, de speciális, a vásár megtekintését célzó utakat is szerveznek. Már a Gazdanapok ideje alatt volt olyan kiállító, aki közvetlen kapcsolatba lépett velük és saját standdal jelenik meg a szeptemberben megrendezésre kerülő bjelovári vásáron, amelyen a Baranya Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány is részt vesz saját standdal. Itt lehetőséget teremtünk arra is, hogy több baranyai termelő, helyi terméket előállító is bemutatkozhasson.

A Szentlőrinci Gazdanapok az eltelt több mint két évtized alatt az ország egyik jelentős mezőgazdasági vásárává nőtte ki magát. Ebben az esztendőben csaknem négyszáz – hazai és külföldi – kiállító várta a szakmai közönséget, a rendszeresen jelenlévők mellett többen most először állítottak ki. Esztendőről esztendőre más és más a termelőket érintő kérdést állítanak a középpontba. Idén a helyi termékekre, s azok mind szélesebb körben történő bemutatására helyezték a hangsúlyt. A szakmai napon egyebek mellett szó volt a pályázati úton elnyerhető, a vidékfejlesztést szolgáló forrásokról, a Rövid Ellátási Láncról, az élelmiszerbiztonságról, a kistermelők által előállított élelmiszerek értékesítéséről. Terítékre került a tudatos fogyasztói magatartás fontossága, s annak mind szélesebb körben történő megismertetése, a civil kezdeményezések szerepe, de a földrajzi áruvédjegy kérdése is. E mellett az elmúlt esztendőhöz hasonlóan a szakmai nap keretében ismét bemutatkozási lehetőséget kapott öt kistermelő is.

Idén is számos újdonsággal várták mind a gazdálkodókat, mind a vásárlátogatókat. A tavaly nagy sikert aratott szántóföldi bemutatót újabb elemekkel gazdagították. Két napon át a legújabb a növénytermesztésben alkalmazott eljárásokkal, az erőgépekhez csatlakoztatható adapterekkel – permetező, növényvédőszer-adagoló, vetőgép – ismerkedhettek meg az érdeklődők a gyakorlatban. Az Őshonos udvar mellett, idén először egy Baranya udvart is kialakítottak, ahol a megyei értéktárba bekerült speciálisan baranyai nyúl és tyúk volt látható, kiegészítve a megye gasztronómiájával.