fbpx

Balla Géza az idei év legjobb bortermelője

Írta: Csomor Zsolt - 2018 december 10.

Első határon túli borászként Balla Géza nyerte el a 28. Év bortermelője Magyarországon címet. A díjazott továbbra is küzd a határoktól független, egységes magyar borvilágért.

Az Év bortermelője Magyarországon díjat a legrangosabb szakmai elismerésként tartja számon a hazai borszakma, de a piac és a fogyasztók számára is fontos igazodási pontként szolgál, mondta az eredményhirdetés előtt az elismerést odaítélő Magyar Bor Akadémia (MBA) elnöke. Zilai Zoltán elmondta, hogy a díj odaítélése ezúttal is két fordulóban zajlott. Az MTI híréből azt is megtudhatjuk, hogy a jelölési szakaszban 634 szakírónak, étterem-tulajdonosnak, sommeliernek és egyéb szakembernek küldtek jelölőlapot, amelyen mindenki három-három borászt javasolhatott.

Az ő jelöléseik alapján jutott az idei döntőbe Balla Géza (Arad-hegyaljai borvidék), Borbély Tamás (Badacsonyi borvidék), Figula Mihály (Balatonfüred-Csopaki borvidék), Jásdi István (Balatonfüred-Csopaki borvidék) és Koch Csaba (Hajós-Bajai és Villányi borvidékek). Közülük a díjazottat Balla Gézát ezúttal is az MBA tagjai választották meg. A borakadémikusok közül rekord számú, 134 tag küldte el szavazatát.

Balla Géza elmondta, hogy hatalmas meglepetésként érte, hogy első jelölése után első határon túli borászként elnyerhette a „borvilág Kossuth-díját". Mint hangsúlyozta, Arad-Hegyalja sok évszádos tradícióval rendelkező történelmi borvidék, ami az 1918 előtti Magyarországon a leghíresebbek közé tartozott.

Arról is szólt az idei év legjobb bortermelője, hogy nagyon sokat munkálkodik azon, hogy a helybéli fajták – mint a kadarka vagy a feketeleányka – visszakapják a megérdemelt helyüket, s továbbra is küzd a határoktól független, egységes magyar borvilágért.

Összeállította: Csomor Zsolt

CÍMKÉK borásztermelő