fbpx

Mi vár ránk és gyermekeinkre?

Írta: Szerkesztőség - 2014 január 21.

Valódi Innovatív Párbeszédre, azaz a BASF VIP Fórumára voltunk hivatalosak ismét.

Vége a mezőgazdasági taposómalomnak?

A mezőgazdasági termelékenység éves növekedése csökken, míg 1960-1989 között 4% volt, jelenleg kb. 1%, sőt az EU-ban csak 0,6%. Ezekkel a mutatókkal az ENSZ célja, miszerint az alultáplált emberek 1995-ös számát felére kell csökkenteni 2015-re, elérhetetlen, sőt a jelenleg is éhezők száma tovább növekszik, ma már közel 1 milliárdan vannak.

Ezzel párhuzamosan egy több mint száz éves korszak áll az európai termelők mögött, amikor a világ mezőgazdasága egyre több embernek, egyre alacsonyabb áron, egyre több élelmiszert tudott előállítani. Mára viszont a globális élelmiszer-kereslet területén egy gyors növekedés tapasztalható, aminek egyik oka a fejenkénti élelmiszerfogyasztás növekedése, másik, sokkal nyomósabb oka pedig a népesség gyors növekedése. Ugyanakkor a termelésbe bevonható területek nagysága véges. Tehát a termelékenység fokozása az egyetlen megoldás, amire a BASF évek óta új eszközökkel készíti fel a termelőit.

A termelékenység növelésével, annak innovatív megoldásaival a világ többet engedhet(ne) meg magának mindenből, több élelmiszert, több takarmányt, több bioenergiát, több természetes élőhelyet, nagyobb biodiverzitást, és ezzel együtt csökkentett CO2 kibocsátást érne el. Minden százalékpontnyi termelésnövekedés 10 millió embernek biztosítana élelmet, hatása 500 millió euróval növelné a társadalmi jólétet, egy átlagos gazdaság éves bevételéhez 500 euróval járulna hozzá, a virtuális mezőgazdasági terület nettó importját kb. 1,5 millió hektárral csökkentené, a globális mezőgazdasági földterület bővüléséből származó CO2 kibocsátást 220 millió tonnával csökkentené úgy, hogy közben akár 600.000 hektár trópusi őserdőnek megfelelő globális biodiverzitást őrizne meg.

Mi a BASF szerepe? Mit tud a termelő tenni?

A feladat egyértelmű: olyan innovatív megoldások kifejlesztése, amivel segítenek a gazdáknak növelni a piacképes terméshozamokat. Ízelítő a már rendelkezésünkre álló eszközökből:

A növényegészséget, ezen belül a nitrogénfelvételt és a helyes vízgazdálkodást segítik a BASF AgCelence® termékei, amelyek jobb stressztűrést, magasabb hozamot, összességében hatékonyabb, piacképes termelést eredményeznek kalászosoknál, repcében, napraforgóban és szőlőben is.

A napraforgó- és repcetermesztők sikerét szolgálja a Clearfield® gyomirtási rendszer imidazolinon-ellenálló hibridkínálata, valamint az ehhez csatlakozó gyomirtó szeres kezelés.

A növényvédelmi munkák megtervezését szolgálja a továbbfejlesztett agrometeorológiai előrejelző rendszer valamint a növényvédőszerek felelős és etikus kezelését nyomonkövető termékgondozás. Ez utóbbi sikerét jelzi az is, hogy Magyarországon a csomagolóanyag hulladékok visszagyűjtési aránya 60% feletti, ami európai viszonylatban kiemelkedően jó, de még mindig javítható.

Biztonságos használat kockázat nélkül?

A növényvédőszerek összetételét szigorú szabályok között tartva biztonságos szer jut a tartályokba. Azonban a kockázat ezzel nincs elhárítva! A Növényvédőszer-Gyártók és Importőrök Egyesületével a BASF is közreműködik a „Biztonságos és Fenntartható Használat” (SUI) 2014-es bevezetésében. A növényvédőszerek helyes használatának érdekében hivatalos oktatói gyakorlati képzések, műszaki intézkedések (pl. alacsony elsodródású fúvókák, újszerű permetezési technológia, védőfelszerelések) bevezetése is várható a közeljövőben.

A fejlesztés tehát nem áll meg, a növényvédelemmel, a termesztéstechnológiával foglalkozó kutatók folyamatosan keresik a világméretű problémára a megoldásokat. A gyakorlatban, jelen esetben a mezőgazdasági termelésben pedig alkalmaznunk kell mindezeket a lehetőségeket ahhoz, hogy hatékonyan termeljünk, ugyanakkor unokáink elől se vegyük el az életteret. Mindehhez azok a termelők, akik az AgCelence® termékek sikeres alkalmazásáért a rendezvényen (is) elismerést kaptak, már megtették az első lépést

A rendezvényen készült fotók megtekinthetőek IDE kattintva!