fbpx

KWS évértékelő szakmai nap

Írta: Szerkesztőség - 2014 január 22.

Pallós Mihály ügyvezető megnyitójában a KWS 2012-2013. üzleti időszakának sikerességét foglalta össze. Szerencsésnek mondhatják magukat, hiszen Magyarországon és világviszonylatban is dinamikus piaci növekedést produkáltak.

A hazai sikerekhez nagymértékben hozzájárult a 2002-ben megnyitott kukoricanemesítő telephelyük, ahol a termőterületi adottságok figyelembevételével, az adott termőkörülményekhez nemesítik ki a legjobb képességű hibrideket. Ennek köszönhetően a kukorica vetőmag értékesítésüket a 2005-2010. közötti időszakban megduplázták a hazai piacon.

KWS évértékelő szakmai nap

A siker útja

Gyakorlatilag az elmúlt üzleti évben sikerült átlépniük a bűvös 1 milliárdos árbevételt, melynek többségét természetesen a kukoricadivíziónak köszönhetik, mely ágazat intenzíven növekedett az utóbbi években. Ezzel az eredménnyel a KWS a világ harmadik legnagyobb vetőmag forgalmazója lett. Rekord árbevételük több mint 50%-át az európai piac adja, de emellett az észak-amerikai piac is jelentős. Ráadásul manapság már Kína, Brazília is nyitott a KWS előtt. Ezzel nagy előrelépést produkált a cég, összességében 10 év alatt átlagosan 15,3%-os éves növekedést ért el. Jelenleg a kínai forgalmuk éves részaránya 2%, ami 2 millió zsák vetőmagot jelent, míg Észak-Amerikában közel 4 millió, Európában pedig 5 millió zsák talált gazdára.

Természetesen ne feledkezzünk meg a cirok és repce vonalról sem, hiszen e téren is kiemelkedő eredményeket ért el a KWS. A 2013-as őszi káposztarepce esetén több mint 25%-kal növelték eladásaikat, ezzel piaci részesedése 18-19% lett, így Magyarország 2. legnagyobb repcevetőmag forgalmazójává nőtte ki magát. A cirok esetében szintén a dobogó második fokára állhattak.

Mottójuk:

„A legnagyobb veszély nem az, hogy túl magasra tesszük a mércét, és nem érjük el, hanem az, hogy túl alacsonyra és elérjük” (Michelangelo)

Ezt olvasva kiváló eredményeik után továbbra is két lábbal a földön járnak és a jövőben is előrelépéseket terveznek. Egy biztos: nem állnak meg ezen a szinten, így a 2014-es szezonra újabb termékekkel erősítik portfóliójukat.

KWS évértékelő szakmai nap

Újdonságok a javából

A KWS Magyarország Kft. 2014-től megkezdi a CL napraforgó hibridek forgalmazását, kukorica hibrid palettáját 2 újdonsággal, ciroknemesítési programját pedig 2 új silócirok fajtával bővíti.

„Harcra fel a KWS fajtáival” – hangzott a mondat Kónya Zsolt régióvezetőtől, aki Nagy Sándorral mutatta be a cég 2014-es újdonságait.

A premieres FAO 360 éréscsoportú KASSIUS felveszi a versenyt riválisaival. Ez egy erősen fattyasodó hibrid, melyet több helyen bemutattak már. Nagyon jó aszálytűrő képesség jellemzi, kiváló eredményeket produkált. A kísérletek összesítése alapján széles tőszám intervallum jellemzi, 65-80 ezer tő/ha.

A FAO 340-es csoportba tartozó KWS 9361 kukorica hibrid 2011-ben kapott elismerést. Ajánlott vetési tőszáma 70-72 ezer/ha, amely kimagasló eredményt produkált a 2013-as aszályos esztendőben.

2014-től már Clearfield napraforgó is szerepel a KWS kínálatában. A HYSUN 202 CL a kísérletekben már bizonyított.

Ma már egyértelműen elmondható, hogy a termelők pozitívan fogadták a KWS név alatt forgalomba került kalászos fajtákat, a 2014-es bővített portfólióról Steinmacher László – a KWS cukorrépa és kalászos fajtáinak hazai értékesítési felelőse – tartott részletes ismertetőt.

A KWS Magyarország Kft. évzáró rendezvénye azonban korántsem ért véget a szakmai konferenciákkal, hiszen a meghívottak egy komplett wellness esten vehettek részt, ahol a száraz elméleti részleteket vizes csobbanással válthatták fel.

A rendezvényen készült fotók megtekinthetőek IDE kattintva!